Magyarország

Magyarország, ahogy a madarak látják, Zelezna Baba barlang avagy a Babó Lyuk

Második rész: Zelezna Baba barlang avagy a Babó Lyuk

A 4 napos ünnepet kihasználva felkerekedtünk kis családommal és elindultunk, hogy jobban szemügyre vegyük Vitány Várát. Akkor még selytésem sem volt róla, hogy végűl a Zelezna Baba barlang lesz a végső állomásunk. Az út annyira kalandosra sikerült, hogy

a várat végül nem sikerült megnéznünk,

de erről egy következő bejegyzésben írok bővebben, majd akkor, ha elkészül hozzá a film is. Maradjunk annyiban, hogy nem olyan egyszerű megközelíteni a Vértes hegység északi lejtőjén található kővárat. Nagyjából belőttük, hogy merre lehet az építmény, de 20% akku használat után inkább haza hívtam a drónt.

[av_video src=’https://youtu.be/pLUyRmuumSs’ format=’16-9′ width=’16’ height=’9′ custom_class=”]

Visszafelé egész úton azon zsörtölődtem, hogy csak nem kéne annyiban hagyni és megfutamodva, eredménytelenül zárni ezt a szép napot. Be is ugrott hely, ami már régóta nem hagyott nyugodni. Sokszor elmentünk már mellette, de úgy igazából sosem vettem szemügyre.

Zelezna Baba barlang, Sóskút
Babó-Lyuk előtt található totem oszlop Súskúton

Jellemző, hogy pont azokról a nevezetességekről nem tud az ember, amik a nincsenek is olyan messze tőle.

Ez persze nincs mindig így, de a kivétel ebben az esetben is erősíti a szabályt.

A természettel vívott harc utáni 1:0-ás állásnál, úgy döntöttem, hogy egyenlítek és elautózok – most már egyedül – Sóskútra, ahol

a helyiek által csak Babó Lyuk-ként emlegetett barlang áll a Kálvária hegy aljában.

Sóskút Pest megyében, Budapesttől 25 km-re, Érd város és Biatorbágy települések között található.

[av_video src=’https://youtu.be/9uvRm5spmlg’ format=’16-9′ width=’16’ height=’9′ custom_class=”]

Kőfejtő és kőtermelő hagyománya felépítésének köszönhetően alakult ki több évszázada.

A Kálvária hegy sziklafalának Északi végében

egy mélyedésbe nyílik a Zselezna baba barlang (Vasorrú bába) helyi nevén Babó-lyuk.

A barlangot a környékbeliek jól ismerik. A helyi mondókák szerint a barlangból egy folyosó nyílik, amely egészen Etyekig vezet.

Zelezna Baba barlang, Sóskút
Zelezna Baba-barlang, avagy a Babó-Lyuk

A török megszállás idején a falusiak itt bújtak el a fosztogatóik elől. Egyes híresztelések szerint a törökök egy alkalommal felfedezték a holmijukat rejtegető helyieket, és befalazták a barlang bejáratát. A barlangban számos, különböző korú cserépedény található. A barlang többször segített már megannyi embernek elrejtőzni.  A Zelezna Baba barlang bejárata régebben sokkal nagyobb volt, ca. 15 m-es rész hiányzik belőle. Ezt 1928-ban kőfejtés alkalmával lebontották. A Babó-Lyuk történelmi és tudományos szempontból is érdekes, mivel már az ősember s használta lakóhelyéül.  Rossz hír a kalandvágyóknak, hogy a Zelezna Baba barlang üregeit csak hivatásos barlangászok kereshetik fel. Mondjuk

aki látta a Barlang c. filmet, szerintem abszolút megérti

és amúgy még egy kellően kivilágított, turista úttal megjelölt “alagútba” sem merészkedik be.

Descent girls Zelezna Baba barlang
Csajok a Barlang c. filmből. Nem férfinak való vidék.

Jó volt látni, hogy még egy ilyen kevésbé ismert helyet is mennyien látogatnak nap, mint nap. Vállalkozó kedvű turisták pár perc séta után elérhetik a barlang bejáratot. A drónnak ehhez persze sokkal kevesebb idő is elegendő volt.

Utólag nem is volt annyira nagy baj, hogy nem sikerült bevennünk a Vitány várat, különben ki tudja mikor kaptam volna lencsevégre a Babó-lyukat 🙂

Addig is Like-old a Facebook oldalunkat és kövess minket a HD|a Twitteren.

3 hozzászólás

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

AZ EU előírások értelmében tájékoztatjuk, hogy oldalunk cookie-kat használ. További információ

Oldalunkon a többi szolgáltatóhoz hasonlóan mi is cookie-kat használunk. A cookie, avagy süti egy veszélytelen, anonim látogatóazonosító fájl, amelyek információt szolgáltat számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárol személyes információt. Egy ilyen cookie nem képes a látogatót konkrétan azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas és statisztikai célokat szolgál, hogy többet tudhassunk meg az ügyfelek használati szokásairól, és látogatási statisztikát vezessünk. Cégünk a Google Analytics rendszert használja. Az "Elfogad" gombra kettintva vagy az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás