Ugrás a tartalomhoz
Nemes Jeles László átveszi az OscartLeonardo DiCaprio átveszi az Oscart
PulpMonkey

FILMES EMLÉKEK · OSCAR 2016

„Nemes” évA 88. Oscar-gála

"Nemes" évként vonul be a Magyar filmtörténelembe a 88. Oscar díj átadó gála, 2016 Február 28-án.

Ennek több oka is van. Valószínűleg olyan dátum ez, mint 1985 Október 26. Aki ismeri Dr. Emmett Brown munkásságát biztos tudja mire gondolok, de Marty McFly-ról már tuti beugrik. Nem csak azért, mert pont ezen a napon születtem, ráadásul pont 35 évvel ezelőtt, hanem azért, mert két olyan esemény is történt ezen a napon - ráadásul ugyanazon a díjkiosztó gálán - amire már évek óta várt a nagyérdemű közönség.

88. Oscar Gála

Az első ok:

35 évet kellett várni a második Oscar szoborra. 9 jelöléssel és egy Mephisto-val (1981) a hátunk mögött idén újra elhozhattuk a legjobb idegen nyelvű filmért járó díjat.

Szabó István Mephisto c. filmje
Szabó István Mephisto c. filmje

Nemes Jeles Lászlónak ez most sikerült,

ráadásul egy olyan témával, amit már korábban olyan kaliberű fimrendezők dolgoztak fel, mint pl. Steven Spielberg. Abban biztosan igaza van, hogy a múltat feledni nem szabad és szüntelenül tanulni kell belőle.

Nemes Jeles László átveszi az Oscart a Saul fia c. filmért
Nemes Jeles László átveszi az Oscart a Saul fia c. filmért

"Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film.”

Így fejezte be a köszönő beszédét Nemes Jeles László a 88. Oscar Gálán

Pár évvel ezelőtt családommal elutaztunk Aushwitz-ba és a Birkenau-ba. Erről készült a fenti rövid film.

A második ok:

A 88. Oscar díj átadó gálán Leonardo DiCaprio-nak végre odaadták a már jó ideje megérdemelt szobrocskát.

Leonardo DiCaprio átveszi az Oscar díjat a Visszatérő c. filmért
Leonardo DiCaprio átveszi az Oscar díjat a Visszatérő c. filmért

El sem kezdem sorolni azokat az alkotásokat, amikért már jóval korábban jutalmazni lehetett volna Leo-t. Túlzás nélkül állítom, hogy az egyik első filmjéért is bőven megérdemelete volna az Akadémia kitüntető figyelmét a Gilbert Grape-ben nyújtott alakításáért. Emlékszünk rá? "Láng ér a gázhoz, bum-bum"

Leonardo Di Caprio a Gilbert Grape c. filmben
Leonardo Di Caprio a Gilbert Grape c. filmben

Like-old a Facebook oldalunkat és kövess minket a HD|a Twitteren.

88. OSCAR-GÁLA

A nyertesek teljes listája (Forrás):

Legjobb film

Legjobb rendező

Legjobb férfi főszereplő

Legjobb női főszereplő

Legjobb férfi mellékszereplő

Legjobb női mellékszereplő

Legjobb eredeti forgatókönyv

Legjobb adaptált forgatókönyv

Legjobb idegennyelvű film

Legjobb operatőr

Legjobb vágás

Legjobb látványtervezés/díszlet

Legjobb jelmeztervezés

Legjobb hangvágás

Legjobb hangkeverés

Legjobb vizuális effektusok

Legjobb smink

Legjobb eredeti filmzene

Legjobb eredeti betétdal

Legjobb animációs film

Legjobb animációs rövidfilm

Legjobb rövidfilm

Legjobb dokumentumfilm

Legjobb rövid dokumentumfilm

FILMEK ÉS ALKOTÓK

Filmadatlapok

60 film
Vissza a jövőbeVissza a jövőbe1985 · 116 perc
Eredeti cím
Back to the Future
Év
1985
Rendező
Robert Zemeckis
Játékidő
116 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Michael J. Fox, Christopher Lloyd, Lea Thompson, Crispin Glover
Adatlap ↗
MephistoMephisto1981 · 144 perc
Eredeti cím
Mephisto
Év
1981
Rendező
Szabó István
Játékidő
144 perc
Ország
Magyarország Ausztria NSZK
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Klaus Maria Brandauer Krystyna Janda Ildikó Bánsági Rolf Hoppe Martin Hellberg
Adatlap ↗
Saul fiaSaul fia2015 · 107 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Son of Saul
Év
2015
Rendező
Nemes Jeles László
Játékidő
107 perc
Ország
Magyarország
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Géza Röhrig, Levente Molnár, Urs Rechn, Todd Charmont
Adatlap ↗
Gilbert GrapeGilbert Grape1993 · 118 perc
Eredeti cím
What's Eating Gilbert Grape
Év
1993
Rendező
Lasse Hallström
Játékidő
118 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Johnny Depp, Juliette Lewis, Mary Steenburgen, Leonardo DiCaprio
Adatlap ↗
Kémek hídjaKémek hídja2015 · 141 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Bridge of Spies
Év
2015
Rendező
Steven Spielberg
Játékidő
141 perc
Ország
USA, India, Németország, Egyesült Királyság
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Tom Hanks, Mark Rylance, Amy Ryan, Alan Alda
Adatlap ↗
BrooklynBrooklyn2015 · 112 perc
Eredeti cím
Brooklyn
Év
2015
Rendező
John Crowley
Játékidő
112 perc
Ország
Egyesült Királyság, Írország, Kanada
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Saoirse Ronan, Domhnall Gleeson, Emory Cohen, Jim Broadbent
Adatlap ↗
Mad Max: A harag útjaMad Max: A harag útja2015 · 120 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Mad Max: Fury Road
Év
2015
Rendező
George Miller
Játékidő
120 perc
Ország
Ausztrália, USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Tom Hardy, Charlize Theron, Nicholas Hoult, Hugh Keays-Byrne
Adatlap ↗
A szobaA szoba2015 · 118 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Room
Év
2015
Rendező
Lenny Abrahamson
Játékidő
118 perc
Ország
Kanada, Írország, Egyesült Királyság, USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Brie Larson, Jacob Tremblay, Joan Allen, Sean Bridgers
Adatlap ↗
SpotlightSpotlight2015 · 128 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Spotlight
Év
2015
Rendező
Tom McCarthy
Játékidő
128 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Mark Ruffalo, Michael Keaton, Rachel McAdams, Liev Schreiber
Adatlap ↗
A nagy dobásA nagy dobás2015 · 130 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
The Big Short
Év
2015
Rendező
Adam McKay
Játékidő
130 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Christian Bale, Steve Carell, Ryan Gosling, Brad Pitt
Adatlap ↗
MentőexpedícióMentőexpedíció2015 · 142 perc
Eredeti cím
The Martian
Év
2015
Rendező
Ridley Scott
Játékidő
142 perc
Ország
Egyesült Királyság, USA, Magyarország, Jordánia
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Matt Damon, Jessica Chastain, Kristen Wiig, Jeff Daniels
Adatlap ↗
A visszatérőA visszatérő2015 · 156 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
The Revenant
Év
2015
Rendező
Alejandro G. Iñárritu
Játékidő
156 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Leonardo DiCaprio, Tom Hardy, Domhnall Gleeson, Will Poulter
Adatlap ↗
TrumboTrumbo2015 · 124 perc
Eredeti cím
Trumbo
Év
2015
Rendező
Jay Roach
Játékidő
124 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Bryan Cranston, Diane Lane, Helen Mirren, Louis C.K.
Adatlap ↗
A dán lányA dán lány2015 · 120 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
The Danish Girl
Év
2015
Rendező
Tom Hooper
Játékidő
120 perc
Ország
Egyesült Királyság, USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Eddie Redmayne, Alicia Vikander, Ben Whishaw, Sebastian Koch
Adatlap ↗
Steve JobsSteve Jobs2015 · 122 perc
Eredeti cím
Steve Jobs
Év
2015
Rendező
Danny Boyle
Játékidő
122 perc
Ország
Egyesült Királyság, USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Michael Fassbender, Kate Winslet, Seth Rogen, Jeff Daniels
Adatlap ↗
CarolCarol2015 · 119 perc
Eredeti cím
Carol
Év
2015
Rendező
Todd Haynes
Játékidő
119 perc
Ország
Egyesült Királyság, USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Cate Blanchett, Rooney Mara, Sarah Paulson, Jake Lacy
Adatlap ↗
45 év45 év2015 · 95 perc
Eredeti cím
45 Years
Év
2015
Rendező
Andrew Haigh
Játékidő
95 perc
Ország
Egyesült Királyság
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Charlotte Rampling, Tom Courtenay
Adatlap ↗
JoyJoy2015 · 124 perc
Eredeti cím
Joy
Év
2015
Rendező
David O. Russell
Játékidő
124 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Jennifer Lawrence, Robert De Niro, Édgar Ramírez, Diane Ladd
Adatlap ↗
CreedCreed2015 · 133 perc
Eredeti cím
Creed
Év
2015
Rendező
Ryan Coogler
Játékidő
133 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Michael B. Jordan, Sylvester Stallone, Tessa Thompson, Phylicia Rashad
Adatlap ↗
Aljas nyolcasAljas nyolcas2015 · 167 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
The Hateful Eight
Év
2015
Rendező
Quentin Tarantino
Játékidő
167 perc · 187 perc (roadshow)
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Samuel L. Jackson, Kurt Russell, Jennifer Jason Leigh, Walton Goggins
Adatlap ↗
Ex MachinaEx Machina2014 · 108 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Ex Machina
Év
2014
Rendező
Alex Garland
Játékidő
108 perc
Ország
Egyesült Királyság, USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Domhnall Gleeson, Alicia Vikander, Oscar Isaac
Adatlap ↗
AgymanókAgymanók2015 · 95 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Inside Out
Év
2015
Rendező
Pete Docter
Játékidő
95 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Animáció
Szereplők / közreműködők
Amy Poehler, Phyllis Smith, Lewis Black, Bill Hader
Adatlap ↗
Straight Outta ComptonStraight Outta Compton2015 · 147 perc
Eredeti cím
Straight Outta Compton
Év
2015
Rendező
F. Gary Gray
Játékidő
147 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
O'Shea Jackson Jr., Corey Hawkins, Jason Mitchell, Paul Giamatti
Adatlap ↗
A WarA War2015 · 115 perc
Eredeti cím
A War
Év
2015
Rendező
Tobias Lindholm
Játékidő
115 perc
Ország
Dánia
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Pilou Asbæk, Tuva Novotny, Søren Malling
Adatlap ↗
A kígyó öleléseA kígyó ölelése2015 · 125 perc
Eredeti cím
Embrace of the Serpent
Év
2015
Rendező
Ciro Guerra
Játékidő
125 perc
Ország
Kolumbia Venezuela Argentína
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Jan Bijvoet, Nilbio Torres, Antonio Bolívar, Brionne Davis
Adatlap ↗
MustangMustang2015 · 97 perc
Eredeti cím
Mustang
Év
2015
Rendező
Deniz Gamze Ergüven
Játékidő
97 perc
Ország
Franciaország, Németország, Törökország
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Güneş Nezihe Şensoy, Doğa Zeynep Doğuşlu, Tuğba Sunguroğlu, Elit İşcan
Adatlap ↗
TheebTheeb2014 · 100 perc
Eredeti cím
Theeb
Év
2014
Rendező
Naji Abu Nowar
Játékidő
100 perc
Ország
Jordánia, Egyesült Királyság, Egyesült Arab Emírségek, Katar
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Jacir Eid Hassan Mutlag Hussein Salameh Jack Fox Marji Audeh
Adatlap ↗
SicarioSicario2015 · 121 perc
Eredeti cím
Sicario
Év
2015
Rendező
Denis Villeneuve
Játékidő
121 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Emily Blunt, Benicio del Toro, Josh Brolin, Daniel Kaluuya
Adatlap ↗
Star Wars: Az ébredő ErőStar Wars: Az ébredő Erő2015 · 138 perc
Eredeti cím
Star Wars: The Force Awakens
Év
2015
Rendező
J. J. Abrams
Játékidő
138 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher, Adam Driver
Adatlap ↗
HamupipőkeHamupipőke2015 · 106 perc
Eredeti cím
Cinderella
Év
2015
Rendező
Kenneth Branagh
Játékidő
106 perc
Ország
USA, Egyesült Királyság
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Cate Blanchett, Lily James, Richard Madden, Stellan Skarsgård
Adatlap ↗
A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűntA százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt2013 · 112 perc
Eredeti cím
The Hundred-Year-Old Man Who Climbed Out the Window and Disappeared
Év
2013
Rendező
Felix Herngren
Játékidő
112 perc
Ország
Svédország, Franciaország, Németország
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Robert Gustafsson
Adatlap ↗
SpectreSpectre2015 · 148 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Spectre
Év
2015
Rendező
Sam Mendes
Játékidő
148 perc
Ország
Egyesült Királyság, USA
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Daniel Craig, Christoph Waltz, Léa Seydoux, Ben Whishaw
Adatlap ↗
A szürke ötven árnyalataA szürke ötven árnyalata2015 · 125 perc
Eredeti cím
Fifty Shades of Grey
Év
2015
Rendező
Sam Taylor-Johnson
Játékidő
125 perc
Ország
USA Egyesült Királyság
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Dakota Johnson, Jamie Dornan, Jennifer Ehle, Marcia Gay Harden
Adatlap ↗
IfjúságIfjúság2015 · 124 perc
Eredeti cím
Youth
Év
2015
Rendező
Paolo Sorrentino
Játékidő
124 perc
Ország
Olaszország, Franciaország, Egyesült Királyság, Svájc
Műfaj / típus
Játékfilm
Szereplők / közreműködők
Michael Caine, Harvey Keitel, Rachel Weisz, Paul Dano
Adatlap ↗
The Hunting GroundThe Hunting Ground2015 · 103 perc
Eredeti cím
The Hunting Ground
Év
2015
Rendező
Kirby Dick
Játékidő
103 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Dokumentumfilm
Adatlap ↗
Racing ExtinctionRacing Extinction2015 · 94 perc
Eredeti cím
Racing Extinction
Év
2015
Rendező
Louie Psihoyos
Játékidő
94 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Dokumentumfilm
Adatlap ↗
AnomalisaAnomalisa2015 · 90 perc
Eredeti cím
Anomalisa
Év
2015
Rendező
Charlie Kaufman, Duke Johnson
Játékidő
90 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Animáció
Szereplők / közreműködők
Jennifer Jason Leigh, Tom Noonan, David Thewlis
Adatlap ↗
Shaun, a bárányShaun, a bárány2015 · 85 perc
Eredeti cím
Shaun the Sheep Movie
Év
2015
Rendező
Mark Burton, Richard Starzak
Játékidő
85 perc
Ország
Egyesült Királyság
Műfaj / típus
Animáció
Szereplők / közreműködők
Justin Fletcher, John Sparkes, Omid Djalili
Adatlap ↗
Amikor Marnie ott voltAmikor Marnie ott volt2014 · 103 perc
Eredeti cím
When Marnie Was There
Év
2014
Rendező
Hiromasa Yonebayashi
Játékidő
103 perc
Ország
Japán
Műfaj / típus
Animáció
Szereplők / közreműködők
Sara Takatsuki, Kasumi Arimura, Hana Sugisaki, Hitomi Kuroki
Adatlap ↗
A fiú és a világA fiú és a világ2013 · 80 perc
Eredeti cím
Boy and the World
Év
2013
Rendező
Alê Abreu
Játékidő
80 perc
Ország
Brazília
Műfaj / típus
Animáció
Szereplők / közreműködők
Vinicius Garcia Felipe Zilse Alê Abreu Lu Horta Marco Aurélio Campos Cassius Romero
Adatlap ↗
Bear StoryBear Story2014 · 11 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Bear Story
Év
2014
Rendező
Gabriel Osorio Vargas
Játékidő
11 perc
Ország
Chile
Műfaj / típus
Animáció · rövidfilm
Adatlap ↗
ProloguePrologue2015 · 6 perc
Eredeti cím
Prologue
Év
2015
Rendező
Richard Williams
Játékidő
6 perc
Ország
Egyesült Királyság
Műfaj / típus
Animáció · rövidfilm
Adatlap ↗
Sanjay's Super TeamSanjay's Super Team2015 · 7 perc
Eredeti cím
Sanjay's Super Team
Év
2015
Rendező
Sanjay Patel
Játékidő
7 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Animáció · rövidfilm
Adatlap ↗
We Can’t Live without CosmosWe Can’t Live without Cosmos2015 · 16 perc
Eredeti cím
We Can't Live Without Cosmos
Év
2015
Rendező
Konstantin Bronzit
Játékidő
16 perc
Ország
Oroszország
Műfaj / típus
Animáció · rövidfilm
Adatlap ↗
World of TomorrowWorld of Tomorrow2015 · 16 perc
Eredeti cím
World of Tomorrow
Év
2015
Rendező
Don Hertzfeldt
Játékidő
16 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Animáció · rövidfilm
Szereplők / közreműködők
Julia Pott, Winona Mae (Episodes 1 & 2), Jack Parrett (Episode 3)
Adatlap ↗
Ave MariaAve Maria2015 · 14 perc
Eredeti cím
Ave Maria
Év
2015
Rendező
Basil Khalil
Játékidő
14 perc
Ország
Franciaország , Németország , Palesztina
Műfaj / típus
Játékfilm · rövidfilm
Szereplők / közreműködők
Maria Zreik, Huda El-Imam, Shady Srour, Ruth Farhi
Adatlap ↗
Day OneDay One2015 · 25 perc
Eredeti cím
Day One
Év
2015
Rendező
Henry Hughes
Játékidő
25 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Játékfilm · rövidfilm
Szereplők / közreműködők
Layla Alizada, Alexia Pearl, Navid Negahban
Adatlap ↗
Everything Will Be OkayEverything Will Be Okay2015 · 30 perc
Eredeti cím
Everything Will Be Okay
Év
2015
Rendező
Patrick Vollrath
Játékidő
30 perc
Ország
Németország, Ausztria
Műfaj / típus
Játékfilm · rövidfilm
Szereplők / közreműködők
Simon Schwarz, Julia Pointner, Marion Rottenhofer, Daniel Keberle
Adatlap ↗
ShokShok2015 · 21 perc
Eredeti cím
Shok
Év
2015
Rendező
Jamie Donoughue
Játékidő
21 perc
Ország
Koszovó Egyesült Királyság
Műfaj / típus
Játékfilm · rövidfilm
Szereplők / közreműködők
Lum Veseli Andi Bajgora Eshref Durmishi Kushtrim Sheremeti Fisnik Ademi
Adatlap ↗
StuttererStutterer2015 · 12 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Stutterer
Év
2015
Rendező
Benjamin Cleary
Játékidő
12 perc
Ország
Írország
Műfaj / típus
Játékfilm · rövidfilm
Szereplők / közreműködők
Matthew Needham Eric Richard Chloe Pirrie
Adatlap ↗
AmyAmy2015 · 128 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
Amy
Év
2015
Rendező
Asif Kapadia
Játékidő
128 perc
Ország
Egyesült Királyság
Műfaj / típus
Dokumentumfilm
Adatlap ↗
Cartel IslandCartel Island2015 · 100 perc
Eredeti cím
Cartel Land
Év
2015
Rendező
Matthew Heineman
Játékidő
100 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Dokumentumfilm
Adatlap ↗
A csend képeA csend képe2014 · 103 perc
Eredeti cím
The Look of Silence
Év
2014
Rendező
Joshua Oppenheimer, Anonymous
Játékidő
103 perc
Ország
Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Indonézia, Izrael, Hollandia, Norvégia, Egyesült Királyság, USA
Műfaj / típus
Dokumentumfilm
Adatlap ↗
What Happened Miss Simone?What Happened Miss Simone?2015 · 101 perc
Eredeti cím
What Happened, Miss Simone?
Év
2015
Rendező
Liz Garbus
Játékidő
101 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Dokumentumfilm
Adatlap ↗
Winter on Fire: Ukraine’s Fight for FreedomWinter on Fire: Ukraine’s Fight for Freedom2015 · 102 perc
Eredeti cím
Winter on Fire: Ukraine's Fight for Freedom
Év
2015
Rendező
Evgeny Afineevsky
Játékidő
102 perc
Ország
Ukrajna USA Egyesült Királyság
Műfaj / típus
Dokumentumfilm
Adatlap ↗
A Girl in the River: The Price of ForgivenessA Girl in the River: The Price of Forgiveness2015 · 40 perc
★ Oscar 2016
Eredeti cím
A Girl in the River: The Price of Forgiveness
Év
2015
Rendező
Sharmeen Obaid-Chinoy
Játékidő
40 perc
Ország
USA, Pakisztán
Műfaj / típus
Dokumentumfilm · rövidfilm
Adatlap ↗
Body Team 12Body Team 122015 · 13 perc
Eredeti cím
Body Team 12
Év
2015
Rendező
David Darg
Játékidő
13 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Dokumentumfilm · rövidfilm
Adatlap ↗
Chau Beyond the LinesChau Beyond the Lines2015 · 34 perc
Eredeti cím
Chau, Beyond the Lines
Év
2015
Rendező
Courtney Marsh
Játékidő
34 perc
Ország
USA Vietnam
Műfaj / típus
Dokumentumfilm · rövidfilm
Szereplők / közreműködők
Le Minh Chau
Adatlap ↗
Claude Lanzmann: Spectres of the ShoahClaude Lanzmann: Spectres of the Shoah2015 · 40 perc
Eredeti cím
Claude Lanzmann: Spectres of the Shoah
Év
2015
Rendező
Adam Benzine
Játékidő
40 perc
Ország
Kanada USA Egyesült Királyság Németország
Műfaj / típus
Dokumentumfilm · rövidfilm
Szereplők / közreműködők
Claude Lanzmann
Adatlap ↗
Last Day of FreedomLast Day of Freedom2015 · 32 perc
Eredeti cím
Last Day of Freedom
Év
2015
Rendező
Dee Hibbert-Jones, Nomi Talisman
Játékidő
32 perc
Ország
USA
Műfaj / típus
Dokumentumfilm · rövidfilm
Adatlap ↗

HDA FILM & MARKETING · 720°

Kezdjük egy beszélgetéssel.

Egy ötlet, egy kérdés vagy egy kész elképzelés? Írjon nekünk, vagy hívjon minket!