One Cutof the Dead

Lassan már 3 éve, hogy teljesen rákattantam a podcastok csodálatos és izgalmas világára, természetesen a filmes tartalmú adásokra. Rengeteg igényes tartalom érhető el, van köztük hazai műsor is. A podcastok rejtelmes világát Patrick Bromley fthismovie podcast-ja hozta el nekem. Aztán rajta keresztül megismertem a Saturday Night Movie Sleepovers csatornát J. Blake-kel és Dion Baia-val. Ez utóbbi igazi csemege azoknak, akik szeretnek a régmúlton elmerengeni és régi (régi alatt 80-90-es évekbeli filmeket értek) filmekről hallgatni érdekes és eddig esetleg ismeretlen információkat.

Egy univerzális dolog ezekkel a podcastokkal kapcsolatban, hogy miután az ember meghallgatja, az esetek többségében már a beszélgetés alatt (hiszen kinek van ideje egyben végighallgatni egy 3 órás adást) azon nyomban ingere támad megnézni az adott filmet. És milyen jó dolog ezeket a régi, gyerekkori filmeket újranézni.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit Patrickhez. A podcast elején mindig elmeséli a legfrissebb filmes élményeit. Egy Februári műsorában említést tett egy filmről, aminek a címe One Cut of The Dead. Annyit fűzött hozzá nagyon okosan spoilermentesen, hogy a film felétől fogalma sem volt, hogy milyen irányt vesz majd a zombi történet. És még annyit, hogy ami aztán történt, na arra egy pillanatig sem számított.

Egy ilyen ajánlás után még jó hogy belekezdtem a filmbe. És tényleg, tényleg és tényleg!

Aki olvassa a blogbejegyzéseimet, tudja, hogy a zombi zsáner gyerekkorom óta a legkedvesebb filmes műfajom. Gyerekkoromban napokig, hetekig nem tudtam aludni, amikor a bátyámmal megnéztem az első zombifilmemet. Sajnos nem tudom a címét és nem is tudok rájönni, hogy melyik film volt az. Egy jellegzetes zombihordával ellepett lepusztult vegyi üzemre emlékszem és persze arra a GORE-ra, ami az akkori zombis filmekre volt jellemző. És lassan mozogtak a zombik. Igen azok még Romero lassan mozgó, megfontolt zombijai voltak. Aztán egy este vonaton ültünk és már majdnem megérkeztünk Nagykanizsára, de még mielőtt befutna a vonat az állomásra elhalad egy temető mellett. Szépen kimérten, de nagyon nyomatékosan közölte velem a bátyám, hogy

„Na innen másznak elő a halottak.”

EGY VONATÚT. EGY MONDAT. EGY ÉLETRE SZÓLÓ FILMRAJONGÁS.

Azóta a bátyám isten nyugosztalja a mennyországban ijesztgeti Romerót.

Hát így kezdődött egy 30 éve tartó barátság a zombikkal és a horrorfilmekkel.

Elég nehéz erről a filmről úgy írni, hogy ne áruljam el már az elején a poént, de ezt a bekezdést még azok is nyugodtan elolvashatják, akik első kézből szeretnék átélni a film szép lassan kibontakozó csattanóját. A film elejétől fogva kapjuk azokat a meta elemeket az arcunkba, amiknek a láttán egyből érezzük, hogy ez kérem egy bizarr utazás lesz, de azt is zsigerből tudjuk, hogy még lesz szerepe a film során ezeknek a momentumoknak (Amiket most direkt nem nevezek meg).

Van úgy, hogy egy film 3 perc alatt megveszi a nézőt. Ez a film pont ezt teszi, de amíg elérjük a játékidő 37. percét, a One Cut of The Dead minden jelenete emeli a tétet. A 37. percben aztán valami történik. Nem tudjuk pontosan, hogy mi az, de a film második fejezete szépen átvezeti a nézőt a harmadik színre, ami egyben a befejezés és a csattanó. A film kétharmadától szinte biztosak lehetnénk abban, hogy egy ezerszer megmutatott, klisé borzadályt kapunk majd befejezésül. Titkon reméljük, hogy nem így fog történni, de nem merünk belegondolni, hogy itt valami korszakalkotó befejezéssel lesz dolgunk.

Aztán belecsapunk az utolsó fél órába és a sok éves ostoba szuperhős trash mozik által felállított mesterséges és hányásig túltolt vizuális orgia, valamint a minőségi tartalom nélkül, pillanatok alatt összecsapott forgatókönyvek alapján készült filmek után újra rájövünk, hogy miért imádjuk a MOZIT, csupa nagy betűvel.

A film végére megtelik a szívünk újra szeretettel és bizodalommal, hogy igenis létezik minőségi filmgyártás és igenis vannak, akik ezt még komolyan veszik. Ebben az esetben egy zombis film hozza vissza ezt az élményt.

Nézzétek meg a filmet és csak utána olvassátok tovább!

Azt azért érdemes legalább megemlíteni, hogy ez egy 2017-ben készült japán film, ami aztán 2018. június 23-án került a japán mozikba. A filmet Shin'ichirô Ueda rendezte, aki korábban inkább csak rövidfilmeket készített. A film első pillanatától érezhető a rendező filmek iránti szeretete. Ilyen imádnivaló, lelkes és leleményes filmet nagyon régen nem láttam. Egy picit emlékeztetett a Fergeteges Forgatásra, de tényleg csak egy pillanatra. :-) Aki látta a filmet, tudja mire gondolok.

A Third Window Films forgalmazói adatai szerint a film körülbelül 27 000 dollárból készült, és több mint 30 millió dolláros japán mozibevételt ért el. Ilyen arányokat látva nekem rögtön a Blair Witch Project jut eszembe. A mozibevétel persze nem egyenlő a nyereséggel, de a siker így is egészen elképesztő.

A Blair Witch Projecttől a hideg ráz ki még most is. Másfajta film, másfajta ijedtség, de ugyanaz az emlékeztető: nem feltétlenül a hatalmas költségvetéstől működik a mozi.

Ha más nem is, a bevétel és a költségvetés aránya egyből mutatja, hogy a film azonnal rátalált a közönségére és ebben az esetben ez a közönség egy elég széles réteg, köszönhető Rick-nek és a Walking Dead-nek és az utóbbi években kicsit már ugyan lágyabban pislákoló, de még mindig nagy hype-nak örvendő zombi reneszánsznak.

Adatforrás: Third Window Films. A költségvetés és a mozibevétel különböző mutatók; a bevétel nem a film tiszta nyeresége.

Miután meghallottam a címet, azon agyaltam napokig, hogy ki fogja egy vágással megvágni a zombikat? Vagy a zombik vagdossák az élőket és ráadásul egy vágással?

Ha csak annyi lenne a film legnagyobb erénye, hogy az első 37 percben látott kisfilm a filmben egyetlen, vágás nélküli felvétellel készült, már akkor is egy érdekes darabbal lenne dolgunk. Ennél azonban sokkal többről van itt szó.

A 96 perces játékidő alatt kapunk 3 filmet. Az első filmben egy forgatást látunk, ahol egyszer csak minden balul sül el és a zombifilm forgatás alatt megérkeznek az igazi zombik is. Na bumm. Láttunk már ilyet párszor, igaz?

Ami viszont a furcsábbnál is furcsa, hogy mennyire amatőr mindenki, de legfőképpen az operatőr, 20 másodpercig kitartott sikítások és close up-ok, bizarr beszélgetések, még bizarrabb témákkal és persze játéka Takayuki Hamatsu, aki a filmbéli rendezőt alakítja. Ezeknek a bizarr, humoros, gagyi hatások összessége már akkor flash-t ad, hogy innen tulajdonképpen már ennyivel is beérnénk. Tudat alatt azért érezzük, hogy itt valami többről van szó.

A kisfilm végére megérkezünk a második felvonásba, ahol részesei lehetünk az egy vágásos filmre való felkészülésnek. Egy vadonatúj horror csatorna indulásához rendelnek meg a tulajdonosok egy rövidfilmet, amit egy vágással fognak leforgatni, hogy élőben tudják közvetíteni. Szép lassan bemutatkoznak a szereplők és megismerjük a hátterüket, motivációikat, erősségüket, gyengeségüket. Folyamatosan helyére kerülnek a puzzle-darabok, de még mindig az lebeg a néző előtt, hogy a film végi csattanó csak annyi lesz, hogy elszabadul a zombi apokalipszis a forgatás alatt. Hát nem!

Mire megérkezünk a 3. felvonásba már tűkön ülünk, hogy végre kiderüljön a turpisság. Nagyon jól érzékelteti a film hangulatát és ötletességét, ahogy rádöbbenünk, hogy a zombik azért hánynak, böfögnek, csikar a hasuk és viselkednek furcsán, mert:

1. Az egyik színész nem veti meg az alkoholt és a forgatáson (annak ellenére, hogy megígéri a rendezőnek, hogy kordában tartja az italozási kényszerét) beáll rendesen, mert nem tudja a stresszt máshogy kezelni. Innen ered a bugyuta, hihetetlenül béna de egyben irgalmatlanul vicces mozgása az egyik fő zombinak.
2. Az operatőr gyomra a lehető legrosszabb pillanatban mondja fel a szolgálatot, és onnantól kezdve folyamatosan a vécét keresi. Ha ezt a fajta szenvedést nézzük és behelyezzük a korábban látott zombis film kontextusába, rögtön elkap a jókedv, hogy igen, ezt így is lehet. Ennyire fifikásan is lehet vicceskedni.
3. De ott van a rendező is, aki az eredeti felállásban nem játszotta volna el a kisfilm rendezőjének szerepét. Mivel azonban a színész dugóba került és nem jutott el a forgatásra, nem volt más választása, magára vette ezt a terhet. És amit művel, az a komika magas foka.

Ne feledkezzünk meg a rendező feleségéről, aki korábban már színészkedett, így némi rutinnal már rendelkezik. Egy gondja van csak: túlságosan beleéli magát a szerepbe. Ettől a túlfűtöttségtől rugdossa a zombikat a kisfilmben karatemozdulatokkal. Nincsenek rá szavak. Látni kell.

Ahogy nézzük a kisfilm készítésének nehézségeit az utolsó felvonásban és mire már az összes tantusz leesett a fáról, felismerjük a film legnagyobb erényét, ami nem más, mint a szív, amivel ez a film készült. Az utolsó, mindent meghatározó jelenethez, csak úgy mint az egész film elkészítéséhez mindenkire szükség van és nincs is hiba a csapat összerántásában. Együtt végül megcsinálják azt a felvételt, amihez szükséges kameramozgató darut korábban összetörték. A film végére a film akkora katarzist tartogat, mint, amit a Titanic óta nem láttunk.

Ezért az év filmje nálam a One Cut of The Dead. A semmiből jött és győzött.

Videók az eredeti bejegyzésből

A zárójelenetet is csak a film után érdemes megnézni.

One Cut of the Dead · első videó · megnyitás a YouTube-on

One Cut of the Dead · második videó · megnyitás a YouTube-on

One Cut of the Dead · zárójelenet · SPOILER · megnyitás a YouTube-on