A podcast az új headbanger vezetés közben

Lassan már 3 éve, hogy teljesen rákattantam a podcastok csodálatos és izgalmas világára, természetesen a filmes tartalmú adásokra. Rengeteg igényes tartalom érhető el, van köztük hazai műsor is. A podcastok rejtelmes világát Patrick Bromley fthismovie podcast-ja hozta el nekem. Aztán rajta keresztül megismertem a Saturday Night Movie Sleepovers csatornát J. Blake-el és Dion Baia-val. Ez utóbbi igazi csemege azoknak, akik szeretnek a régmúlton elmerengeni és régi (régi alatt 80-90-es évekbeli filmeket értek) filmekről hallgatni érdekes és eddig esetleg ismeretlen információkat.

Egy univerzális dolog ezekkel a podcastokkal kapcsolatban, hogy miután az ember meghallgatja, az esetek többségében már a beszélgetés alatt (hiszen kinek van ideje egyben végighallgatni egy 3 órás adást) azon nyomban ingere támad megnézni az adott filmet. És milyen jő dolog ezeket a régi, gyerekkori filmeket újra nézni.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit Patrick-hez. A podcast elején mindig elmeséli a legfrissebb filmes élményeit. Egy Februári műsorában említést tett egy filmről, aminek a címe One Cut of The Dead. Annyit fűzött hozzá nagyon okosan spoiler mentesen, hogy a film felétől fogalma sem volt, hogy milyen irányt vesz majd a zombi történet. És még annyit, hogy ami aztán történt, na arra egy pillanatig sem számított.

Egy ilyen ajánlás után még jó hogy belekezdtem a filmbe. És tényleg, tényleg és tényleg!

Horrorfilmek iránti rajongásom eredetének 1 perces története

Aki olvassa a blog bejegyzéseimet tudja, hogy a zombie zsáner gyerekkorom óta a legkedvesebb filmes műfajom. Gyerekkoromban napokig, hetekig nem tudtam aludni, amikor a bátyámmal megnéztem az első zombi filmemet. Sajnos nem tudom a címét és nem is tudok rájönni, hogy melyik film volt az. Egy jellegzetes zombi hordával ellepett lepusztult kemikália gyárra emlékszem és persze arra a GORE-ra, ami az akkori zombis filmekre volt jellemző. És lassan mozogtak a zombik. Igen azok még Romero lassan mozgó, megfontolt zombijai voltak. Aztán egy este vonton ültünk és már majdnem megérkeztünk Nagykanizsára, de még mielőtt befutna a vonat az állomásra elhalad egy temető mellett. Szépen kimérten, de nagyon nyomatékosan közölte velem a bátyám, hogy

Na innen másznak elő a halottak.

Azóta a bátyám isten nyugosztalja a mennyországban ijesztgeti Romerot.

Hát így kezdődött egy 30 éve tartó barátság a zombikkal és a horror filmekkel.

One Cut of The Dead spoiler mentesen

Elég nehéz erről a filmről úgy írni, hogy áruljam el már az elején a poént, de ezt a bekezdést még azok is nyugodtan elolvashatják, akik első kézből  szeretnék átélni a film szép lassan kibontakozó csattanóját. A film elejétől fogva kapjuk azokat a meta elemeket az arcunkba, amiknek a láttán egyből érezzük, hogy ez kérem egy bizarr utazás lesz, de azt is zsigerből tudjuk, hogy még lesz szerepe a film során ezeknek a momentumoknak (Amiket most direkt nem nevezek meg).

Van úgy, hogy egy film 3 perc alatt megveszi a nézőt. Ez a film pont ezt teszi, de amíg elérjük a játékidő 37. percét, a One Cut of The Dead minden jelenete emeli a tétet. A 37. percben aztán valami történik. Nem tudjuk pontosan, hogy mi az, de a film második fejezete szépen átvezeti a nézőt a harmadik színre, ami egyben a befejezés és a csattanó. A film kétharmadától szinte biztosak lehetnénk abban, hogy egy ezerszer megmutatott, klisé borzadályt kapunk majd befejezésül. Titkon reméljük, hogy nem így fog történni, de nem merünk belegondolni, hogy itt valami korszakalkotó befejezéssel lesz dolgunk.

Aztán belecsapunk az utolsó fél órába és a sok éves ostoba szuperhős trash mozik által felállított mesterséges és hányásig túltolt vizuális orgia, valamint a minőségi tartalom nélkül, pillanatok alatt összecsapott forgatókönyvek alapján készült filmek után újra rájövünk, hogy miért imádjuk a MOZIT, csupa nagy betűvel.

A film végére megtelik a szívünk újra szeretettel és bizodalommal, hogy igenis létezik minőségi filmgyártás és igenis vannak, akik ezt még komolyan veszik. Ebben az esetben egy zombis film hozza vissza ezt az élményt.

Nézzétek meg a filmet és csak utána olvassátok tovább!

Nálam az év filmje, de miért?

Azt azért érdemes legalább megemlíteni, hogy ez egy 2017-ben készült Japán film, ami aztán 2018 Június 23-án került a Japán mozikba. A filmet Shin’ichirô Ueda rendezte, aki korábban inkább csak rövidfilmeket készített. A film első pillanatától érezhető a rendező filmek iránti szeretete. Ilyen imádni való, lelkes és leleményes filmet nagyon régen nem láttam. Egy picit emlékeztetett a Fergeteges Forgatásra, de tényleg csak egy pillanatra. 🙂 Aki látta a filmet, tudja mire gondolok.

A film $25.000 dollárból készült és $25.000.000 dollárt hozott végül a konyhára. Nemigen készült ekkora profitot termelő film a Blair Witch Project óta.

Ha más nem is de megtérülés mértéke egyből mutatja, hogy a film azonnal rátalált a közönségére és ebben az esetben ez a közönség egy elég széles réteg, köszönhető Rick-nek és a Walking Dead-nek és az utóbbi években kicsit már ugyan lágyabban pislákoló, de még mindig nagy hype-nak örvendő zombi reneszánsznak.

Evezzünk vissza a One Cut of The Dead-hez

Miután meghallottam a címet, azon agyaltam napokig, hogy ki fogja egy vágással megvágni a zombikat? Vagy a zombik vagdossák az élőket és ráadásul egy vágással?

Ha csak annyi lenne a film legnagyobb erénye, hogy az első 37 perces film, ami nem más mint egy kisfilm a filmben egy vágással készült, már akkor egy érdekes darabbal lenne dolgunk. Ennél azonban sokkal többről van itt szó.

A 90 perces játékidő alatt kapunk 3 filmet. Az első filmben egy forgatást látunk, ahol egyszer csak minden balul sül el és a zombifilm forgatás alatt megérkeznek az igazi zombik is. Na bumm. Láttunk már ilyet párszor, igaz?

Ami viszont a furcsábbnál is furcsa, hogy mennyire amatőr mindenki, de legfőképpen az operatőr, 20 másodpercig kitartott sikítások és close up-ok, bizarr beszélgetések, még bizarrabb témákkal és persze játéka Takayuki Hamatsu, aki a filmbéli rendezőt alakítja. Ezeknek a bizarr, humoros, gagyi hatások összessége már akkor flash-t ad, hogy innen tulajdonképpen már ennyivel is beérnénk. Tudat alatt azért érezzük, hogy itt valami többről van szó.

A kisfilm végére megérkezünk a második felvonásba, ahol részesei lehetünk az egy vágásos filmre val felkészülésnek. Egy vadonatúj horror csatorna indulásához rendelnek meg a tulajdonosok egy rövid filmet, amit egy vágással fognak leforgatni, hogy élőben tudják streamelni a netre a videót. Szép lassan bemutatkoznak a szereplők és megismerjük a hátterüket, motivációikat, erősségüket, gyengeségüket. Folyamatosan helyére kerülnek a puzzle darabok, de még mindig az lebeg a néző előtt, hogy a film végi csattanó csak annyi lesz, hogy elszabadul a zombi apokalipszis a forgatás alatt. Hát nem!

Mire megérkezünk a 3. felvonásba már tűkön ülünk, hogy végre kiderüljön a turpisság. Nagyon jól érzékelteti a film hangulatát és ötletességét, ahogy rádöbbenünk, hogy a zombik azért hánynak, böfögnek, csikar a hasuk és viselkednek furcsán, mert:

1. Az egyik színész nem veti meg az alkoholt és a forgatáson (annak ellenére, hogy megígéri a rendezőnek, hogy kordában tartja az italozási kényszerét) beáll rendesen, mert nem tudja a stresszt máshogy kezelni. Innen ered a bugyuta, hihetetlenül béna de egyben irgalmatlanul vicces mozgása az egyik fő zombinak.
2. Az operatőr folyamatosan azon izgul, hogy milyen vizet iszik majd a forgatáson. Hát persze, hogy más vizébe iszik bele és onnantól kezdve folyamatosan a toi-toi-t keresi. Ha ezt a fajta szenvedést nézzük és behelyezzük a korábban látott zombis film kontextusába, rögtön elkap a jókedv, hogy igen, ezt így is lehet. Ennyire fifikásan is lehet vicceskedni.
3. De ott van a rendező is, aki az eredeti felállásban nem játszotta volna el a kisfilm rendezőjének szerepét. Mivel azonban a színész dugóba került és nem jutott el a forgatásra, nem volt más választása, magára vette ezt a terhet. És amit művel, az a komika magas foka.

Ne feledkezzünk meg a rendező feleségéről, akik korábban már színészkedett, így némi rutinnal már rendelkezik. Egy gondja van csak: túlságosan beleéli magát a szerepbe. Ettől a túlfűtöttségtől rugdossa a zombikat a kisfilmben karatemozdulatokkal. Nincsenek rá szavak. Látni kell.

Ahogy nézzük a kisfilm készítésének nehézségeit az utolsó felvonásban és mire már az összes tantusz leesett a fáról, felismerjük a film legnagyobb erényét, ami nem más, mint a szív, amivel ez a film készült. Az utolsó, mindent meghatározó jelenethez, csak úgy mint az egész  film elkészítéséhez mindenkire szükség van és nincs is hiba a csapat összerántásában. Együtt végül megcsinálják azt a felvételt, amihez szükséges jimmy-t (kamera mozgató rendszer) korábban összetörték. A film végére a film akkora katarzist tartogat, mint, amit a Titanic óta nem láttunk.

Ezért az év filmje nálam a One Cut of The Dead. A semmiből jött és győzött.