Mert a baseballosok sosem sírnak
Mert a Baseballosok sosem sírnak, avagy a baseball filmek filmvásznon
Nem olyan régen olvastam egy cikket arról, hogy Kevin Costner szeretne…Hogy pontosan fogalmazzak, azt nyilatkozta, hogy
van benne még egy Baseballos film,
mégpedig a Chicago Cubs történetét vinné filmre. A Cubs történe dióhéjban annyi, hogy ez az a csapat, amelyik a leghosszabb ideig egymás után zsinorban kikapott. Idén, 108 év után pedig nagyon úgy néz ki, hogy megnyerheti a bajnokságot (World Series). Ez igencsak jó téma és az igencsak jó hír, hogy Kevin Costner töri rajta a fejét, nem pedig más.
Egész egyszerűen vannak olyan színészek, akiknek jól áll egy szerep. Lehet ez a művész sármja miatt, lehet a kinézete miatt, vagy lehet attól, hogy annyira hitelesen adja át az adott téma esszenciáját, hogy egész egyszerűen nem lehet megunni az újabb és újabb hasonszőrű filmeket egyazon témában ugyanattól a színésztől / színésznőtől.
Így van ez Kevin Costner-rel is, aki – nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy
uralja a baseball témájú filmeket.
Van valami ebben a színészben, ami minden egyes szerepében azt sugallja, hogy IGEN én vagyok a tökéletes karakter ezekre a szerepekre. El tudja játszani a kiöregedett, kiégett profit, aki nem szentelt elég időt a családjának, de simán hozza az ifjonc karaktert is, aki mindent megtesz a sikerért. Mindezt anélkül teszi, hogy ripacsot csinálna magából.
Lesz ugyan ebben a bejegyzésben hivatkozás / kitekingetés más színészek által játszott filmekre is, csak is azért, hogy a téma teljesen körbe legyen járva. Na meg persze azért mert olyan mély nyomokat hagytak bennem gyerekkoromban, hogy ha felébresztenek, akkor is simán mondok 2-3 aranyköpést az egyes filmekből. Így tehát ez a bejegyzés is 100% szubjektív benyomás alapján íródik, vagyis szuvenír írom én.
Kezdődjön akkor a Baseball világ bemutatása filmeken keresztül. Főszerepben Kevin Costner. Mellékszereplők (csak itt ebben a blog bejegyzésben, és nem a felsorolt filmekben) Tom Hanks, Wesley Snipes, Robert DeNiro, Geena Davis, Madonna és még sokan mások.
Az egyszerűség kedvéért rendezhettem volna időrendi sorrendbe is a történetet, de ki az aki egy blog bejegyzésben az egyszerűbb utat választja. Jöjjön hát úgy a történet, ahogy én megéltem, amolyan QT módra.
Ez erős tudom! 🙂
Micsoda csapat (A League Of Their Own) 1992
Rendezte: Penny Marshall
Szereplők: Geena Davis, Lory Petty, Madonna, Rosie O’Donnel, Jon Lovitz
1993-ben járunk, 1 évvel az eredeti megjelenés után egy soproni videotékából kikölcsönzött film kezdődött egy borús őszi napon.
Érdekes, hogy viszonylag korán elérhető volt ez a film a tékák választékában.
Moziban, ha jól emlékszem, nem vetítették a filmet. Főszerepben Tom Hanks, ez rossz film nem lehet. Hát nem is volt. Egy csapásra elém tárult a Baseball világ csínja bínja.
A dohány rágástól, a köpéseken keresztül a “Dugout”-ig minden nagyon új volt.
A játékszabály egyszerre tűnt nagyon egyszerűnek, szinte primitívnek és olyan komplikáltnak, mint minimum egy holdra szállás.
Mit lehet azon ennyit bonyolítani? El kell ütni egy labdát és kész.
Hát mint utólag kiderült lehet és nem véletlenül ez Amerika legkedvesebb sportja és szabadidőtöltése, de ráadásul a legtöbb statisztikai adattal és apró tized, század, sőt ezredesjegyig lebontott eredmények őrült hajhászása.
Ebben a filmben hangzott el az a kijelentés, hogy “Mert a baseballsok sosem sírnak” Tom Hanks szájából.
Ez a felszólítás azóta is bennem van. Ugyan nem játszok baseballt, de az élet számos területén, helyzetében elő lehet venni ezt a fajta motivációt, amiben egyébként az Amerikaiak oly erősek.
Azontúl, hogy a film történetvezetése eszméletlen jól össze van rakva, a színészek egyéni játéka valami fantasztikus.
Tom Hanks-nak még két évet kellett várnia, hogy eljátssza Alabama legkitartóbb futóját és rákászkapitányát,
de már itt is kisujjból hozza a figurát. Eddig a pontig nagyjából csak vígjátékai volt híres a színész, az 1993-as Philadelphia után viszont sorra jöttek a drámák is és persze a további vígjátékok, rom-kom-ok.
Nem mehetek el szó nélkül Jon Lovitz mellett.
Egy külön bejegyzést lehetne megtölteni az emlékezetes jeleneteivel. Ebben a filmben is őrült vicces formában hozza a játékos ügynök karakterét.
A grund (The Sandlot) 1993
Rendezte: David M. Evans
Szereplők: Denis Leary, Karen Allen
Az egyetlen igazi nagy szünidős ifjúsági film. Ez volt az a film, aminek a kazettáját oda vissza tekertem a videóban addig, amíg a váltott soros pixelek sorra ki nem égtek a szallagról. A film sorra hozza a Baseballal kapcsolatos kliséket:
Dohány, rágó, Babe Ruth, a legenda,
holott a film a első számú célja, hogy szórakoztassa a gyerekeket. Hát ez meg is történt és nem csak Amerikában, hanem Magyarországon is. A film végi labda visszaszerzés módjairól ne is beszéljünk. Arany minden képkockája. A felnőtt karakterekről itt nem érdemes nagyon sokat beszélni. Sajnos nem is nagyon lehet őket dicsérni. Eljátszották a rájuk írt szerepet, de sajnos semmi maradandót nem alkottak, maximum egy jelenetet lehetne kiemelni, amikor Denis Leary alakított mostoha fater
beteríti a mostoha gyereke friss monokliját egy 3 kilós dinoszaurusz stake szelettel 🙂
A filmet viszont abszolút elő lehet venni 23 év után is. Az élmény már nem ugyanolyan, de a nosztalgia érzés 100%-os és hát alig várom, hogy a gyerekeimmel újra nézhessem. Remélem Ők is rajongók lesznek.
A nagy csapat (Major League) 1989
Rendezte: David S. Ward
Szereplők: Tom Berenger, Charlie Sheen, Rene Russo, Wesley Snipes, Dennis Haysberth
Valamikor a kilencvenes évek elején láttam először ezt a filmet is. Őszintén! Ki az aki annak idején nem dúdolta a a “Wild Thing”-et, amikor Ricky Vaughn végre pályára lépett. Mára már igencsak megkopott, de annak idején első osztályos mozi volt. Charlie Sheen itt már túl volt az Ő “Aranypolgár”-ján, a Tőzsdecápákon és tulajdonképpen innentől kezdve
egész gyorsan a B oldalon találta magát, ami a minőséget illeti és az A oldalon, ami a fizetést illeti.
Előbbit olyan produkciók miatt érdemelte ki, mint a borzasztóan gyenge Végsebesség, Hajsza, Zuhanás a halálba vagy a későbbi Horrorra akadva sorozat számos része, utóbbit pedig a Két pasi meg egy kicsi sorozat millió dolláros epizódszerepeiért. De hát Ő Charlie Sheen.
Ha majd elfogynak a Chuck Norris-os viccek jöhetnek majd a Charlie sínesek.
A film második része 5 évvel később, 1994-ben jelent meg. Meglepő módon egyedül Wesley Snipes gondolta úgy, hogy ez már nem vicces. Őt Omar Epps, a Stand Up Comedy-k világából ismert figura váltotta.
A rajongó (The Fan) 1996
Rendezte: Tony Scott
Szereplők: Wesley Snipes, Robert DeNiro, Ellen Barkin, John Leguizamo, Benicio Del Torro
Jöjjön a sorban egy vérbeli Tony Scott film, aminek az erőssége nem is igazán a Baseball, hanem az egyéni színészi játékok és a film hihetetlen tempója. Már 4 éve, hogy elment a mester, akinek olyan
kőkemény akciófilmek köszönhetőek, mint a Tiszta románc, Utolsó cserkész, Tűzben edzett férfi, Mint a villám, Kémjátszma, Utolsó esély, Revans, Top Gun. (Tetszési sorrendben természetesen)
Nekem baromira bejönnek Mr. Scott rendezői jegyei. A képi világon, a tempón, a realisztikus ábrázolásmódon kívül a legütősebb védjegye a karaktereinek kidolgozottsága és hitelessége,
amit körbeleng egyfajta übercool MACSÓ feeling.
A rajongó egyike azoknak a filmeknek, amit vagy én értékelek túl, vagy mindenki más értékeli túlságosan alul. IMDB: 5,8; Rottentomatoes: 38%.
Adott egy hihetetlenül fusztrált karakter – a fő gonosz – akinek semmi sem jön össze. Gondban van a munkahelyén, nem tudja eladni a “teleshop”-os pengéket. A családi élete sincs rendben és ráadásul a baseball szezon is a nyakán van. Egyszerre gyűlnek a gomolyfelhők felette, ami egészen emberrablásig fajul.
Olyan monológokat kapunk Robert DeNiro-tól, amitől feláll a szőr a karomon.
Egy személyben viszi a hátán a filmet. Hasonló – szó szerint – félelmetes alakítást legutoljára a Rettegés fokában nyújtott. Külön élvezet nézni a laza Benicio Del Torot ebben a filmben. Spanyol akcentusa gyilkos! Tartalmát tekintve nem tekinthető sportfilmnek A rajongó, de mivel minden a baseball körül forog a filmben és egyik kedvencem is, ezért nem maradhat le a listáról.
A pálya csúcsán (For Love Of The Game) 1999
Rendezte: Sam Raimi
Szereplők: Kevin Costner, Kelly Preston, John C. Reilly
Még egy évet kell várni arra, hogy
a világ NE omoljon össze a Y2K miatt,
de Kevin Costner ismét belevágott egy sportfilmbe, ami ráadásul szerintem a legjobb a kategórián belül. Természetesen A dobót alakítja filmben.
Minden sportnak megvan a legjobban hypeolható posztja.
A baseball-ban ilyen a “pitcher”, az amerikai fociban pedig a “quarterback”. A filmet az a Sam Raimi rendezte, akinek inkább eszelős horrorokat köszönhetünk, mint pl. a Gonosz halott, vagy a Sötétség Serege.
Ő az a fajta rendező, aki horrorban és könnyedebb témájú filmek levezénylésében is otthon van.
Gondoljunk csak a Pókember sorozatra, a Gyorsabb a halálnál-ra, vagy A pálya csúcsán-ra.
A film nagyszerűsége a történetvezetésben rejlik. Az öreg világklasszis utolsó mérkőzése, ahol nem csak az ellenféllel mérkőzik meg, de saját magában vívott démonokkal is.
Folytassam a pályafutásomat, vagy szálljak ki most a csúcson? Mit értem el az életben? Boldog vagyok?
Mind mind olyan kérdések, amin hajlamosak vagyunk hónapokat, akár éveket töprengeni. Billy Chapelnek erre 9 “inning”-je van. Ennyi idő alatt számot vet múltjával és megfejti önnönmagát, miközben a néző egyszerre izgulhat azon, hogy
sikerül -e neki véghez vinni a “Tökéletes Játékot”(Perfect Game: Ez azt jelenti, hogy az ellenfél egyszer sem érheti el az alap bázist, sőt egyetlen játékos sem ütheti el a labdát)
és, hogy mit kezd az életével. A film 137 perces hossza nem mondható éppen átlagosnak, de sosem szerettem a másfél órás mozikat.
Csak azért 90 percesre vágni egy filmet, mert manapság már nem lehet hosszabb időre lekötni a fiatalok figyelmét?
Hol marad a karakter építés, a történetvezetés? Gondolom ezek ma már nem mérvadó kritériumok. Aki szereti a sportfilmeket és Kevin Costnert, annak biztos bejön ez film is.
Baseball álmok (Field Of Dreams) 1989
Rendezte: Phil Alden Robinson
Szereplők: Kevin Costner, Amy Madigan, Ray Liotta
Ezt a filmet csak jóval később sikerült megnéznem az eredeti mozi megjelenéséhez képest. Legfőbb üzenete a filmnek egy univerzális amerikai klisé, ami egyébként működik:
“Ha megépíted, eljön hozzád”
Ezzel a hozzáállással nem lehet veszíteni. Ray el is kezdi építeni az álom baseball parkját a kukorica ültetvényén. Miközben folyamatosan hallja az alaktalan jótevőjétől a film mottóját és sorban megjelennek az elmúlt korosztályok ikonikus játékosai. Nem ez a kedvenc baseballos filmem és nem is néztem agyon, de ez talán annak is köszönhető, hogy nem gyerekkorombon láttam először.
A gyerekkori film észlelések, felismerések, memorizálások igencsak be tudnak férkőzni az ember hosszútávú memóriájába
és az idő múlásával olyan filmekre is pozitív emlékként gondolhatunk, amik mára már lehet, hogy nem nyújtanak akkora élményt, mint egykor.
Baseball bikák (Bill Durham) 1988
Rendezte: Ron Shelton
Szereplők: Kevin Costner, Susan Sarandon, Tim Robbins
A Durhami Bikák basebeball csapata a város számos polgárának szolgál kellemes időtöltéssel. Ahogy az lenni szokott a lakosok közül sokan támogatják is a helyi csapatot. Ki így, ki úgy. Annie (Susan Sarandon) sajátos módját választja a csapat és a játékosok támogatásának.
Minden évben kiválaszt ugyanis egy újoncot, akivel nem csak sok éves tapasztalatát, de az ágyát is megosztja.
Kevin Costner ebben a filmben egy elkapót alakít, “Crash the Catcher” néven, riválisa pedig Tim Robbins a vadonc dobó. Érdekesség, hogy a való életben Tim Robbins volt a befutó Susan Sarandonnál, aminek az eredménye egy 21 éves házasság lett (1988-2009). A fim egyébként szépen beindította Susan Sarandon karrierjét. A fim egyik nagy monologja persze Crash-é, aki nem kevés szenvedéllyel elmondja, hogy miben hisz.
Őstehetség (The Natural) 1984
Rendezte: Barry Levinson
Szereplők: Robert Redford, Robert Duvall, Kim Basinger, Glenn Close
Ebben a filmben Roy Hobbs történetét élhetjük át Robert Redford alakításában.
Az 1930-as években játszódó film a “Keresem az utam” témát boncolgatja baseball köré csavart sztoriban.
A szereplőgárdára nem lehet panasz, igazán impozáns brigádot hoztak össze, Barry Levinsonról és a 80-as, 90-es években rendezett filmjeiről pedig egy külön blog bejegyzést lehetne írni.
Kezdve a Jó reggelt Vietnámtól, az Esőemberen és Pokoli leckén keresztül a Banditákig.
Későn kezdő (The Rookie) 2002
Rendezte: John Lee Hancock
Szereplők: Dennis Quaid, Rachel Griffihs, Jay Hernandez
Mi lehet még annál is megindítóbb, mint amikor helyi gimnázium iskola tanára, a baseball csapat edzője megígéri a csapatának, hogy ha bekerülnek a rájátszásba, akkor jelentkezik egy próba játékra a profiknál.
A dobó szerepében ezúttal Dennis Quaid áll.
Jimmy korábban már próbálkozott a profiknál, de vállsérülése nem engedte, hogy rendesen kivegye a részét a nagyoknál. Azonban egy friss műtét olyannyira helyrehozza a karját, hogy a profikat megszégyenítő sebességgel kezdi el hajigálni a labdát. A későn kezdő nem a legjobb film ebben a témában, de abszolút vállalható. Egy “minimális” szinten azért meseszerű a történet,
de ha a Baseball álmokban Kevin Costner pályát építhetett a baseball isteneknek, akkor Dennis Quaid miért ne kerülhetne a Major League-be 40-en felül.
Jimmy fiát nem más alakítja, mint a Két pasi meg egy kicsi gyereksztárja, az azóta már lapátra keülő Angus T. Jones.
Basebolondok (Baseketball) 1998
Rendezte: David Zucker
Szereplők: Trey Parker, Matt Stone
Ez a film semmilyen szinten nem illik ebbe a posztba,
se a sztorija, se a humora, se a szereplők miatt. De mégis itt van, nem másért, mint a South Park kitalálói miatt: Trey Parker és Matt Stone. Ekkora ökörséget, csak Ők tudnak kitalálni. Mi van akkor, ha ötvözik a baseball-t a kosárlabdával és erről még filmet is forgatnak, és azt nem más, mint a Zucker gyárak főispánja, David Zucker rendezi? Egy oltári nagy baromság, de így is imádom. “Psych Out!”
Babe (The Babe) 1992
Rendezte: Arthur Hiller
Szereplők: John Goodman, Kelly McGillis,
George Herman “Babe” Ruth élete kicsit sem mondható unalmasnak a pályán és a pályán kívül egyaránt.
John Goodman kiköpött Babe Ruth a filmben és még fogynia is kellett egy keveset, hogy hasonlítson a 20-as évek baseball sztárjára.
Babe nem volt az a futkosós fajta, Ő általában hazafutást ütött minden alkalommal. Arthur Hiller filmjében ízlésesen köszön vissza a 20-as évek, immár 100 éves hangulata.
Ezek a filmek most kimaradtak, de biztosan akadnak még ezen kívül is ideillő alkotások:
Pénzcsináló, Filofax, Fever Pitch, Angyalok a pályán, Mr. Baseball, Mr. 3000, Air Bud, Ed, Lúzer SC.
Írjátok meg kommentben, ha van még a témához kapcsolódó alkotás.
Addig is Like-old a Facebook oldalunkat és kövess minket a HD|a Twitteren.