Mozi

88. Oscar díj átadó gála

„Nemes” évként vonul be a Magyar filmtörténelembe a 88. Oscar díj átadó gála, 2016 Február 28-án.

Ennek több oka is van. Valószínűleg olyan dátum ez, mint 1985 Október 26. Aki ismeri Dr. Emmett Brown munkásságát biztos tudja mire gondolok, de Marty McFly-ról már tuti beugrik. Nem csak azért, mert pont ezen a napon születtem, ráadásul pont 35 évvel ezelőtt,

hanem azért, mert két olyan esemény is történt ezen a napon – ráadásul ugyanazon a díjkiosztó gálán – amire már évek óta várt a nagyérdemű közönség.

88. Academy Awards 88. Oscar
88. Oscar Gála

Az első ok:

35 évet kellett várni a második Oscar szoborra. 9 jelöléssel és egy Mephisto-val (1981) a hátunk mögött idén újra elhozhattuk a legjobb idegen nyelvű filmért járó díjat.

Mephisto 88. Oscar
Szabó István Mephisto c. filmje

Nemes Jeles Lászlónak ez most sikerült,

ráadásul egy olyan témával, amit már korábban olyan kaliberű fimrendezők dolgoztak fel, mint pl. Steven Spielberg. Abban biztosan igaza van, hogy a múltat feledni nem szabad  és szüntelenül tanulni kell belőle.

Nemes Jeles Lászó 88. Oscar
Nemes Jeles László átveszi az Oscart a Saul fia c. filmért

„Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film.”

Így fejezte be a köszönő beszédét Nemes Jeles László a 88. Oscar Gálán

Pár évvel ezelőtt családommal elutaztunk Aushwitz-ba és a Birkenau-ba. Erről készült a fenti rövid film.

A második ok:

A 88. Oscar díj átadó gálán Leonardo DiCaprio-nak végre odaadták a már jó ideje megérdemelt szobrocskát.

Leonardo DiCaprio 88. Oscar
Leonardo DiCaprio átveszi az Oscar díjat a Visszatérő c. filmért

El sem kezdem sorolni azokat az alkotásokat, amikért már jóval korábban jutalmazni lehetett volna Leo-t. Túlzás nélkül állítom, hogy az egyik első filmjéért is bőven megérdemelete volna az Akadémia kitüntető figyelmét a Gilbert Grape-ben nyújtott alakításáért. Emlékszünk rá? „Láng ér a gázhoz, bum-bum”

Leonardo Di Caprio Gilbert Grape 88. Oscar
Leonardo Di Caprio a Gilbert Grape c. filmben

Like-old a Facebook oldalunkat és kövess minket a HD|a Twitteren.

A nyertesek teljes listája (Forrás):

Legjobb film

  • Kémek hídja
  • Brooklyn
  • Mad Max: A harag útja
  • A szoba
  • Spotlight
  • A nagy dobás
  • Mentőexpedíció
  • A visszatérő

Legjobb rendező

  • George Miller (Mad Max: A harag útja)
  • Lenny Abrahamson (A szoba)
  • Tom McCarthy (Spotlight)
  • Adam McKay (A nagy dobás)
  • Alejandro G. Iñárritu (A visszatérő)

Legjobb férfi főszereplő

  • Bryan Cranston (Trumbo)
  • Eddie Redmayne (A dán lány)
  • Leonardo DiCaprio (A visszatérő)
  • Matt Damon (Mentőexpedíció)
  • Michael Fassbender (Steve Jobs)

Legjobb női főszereplő

  • Brie Larson (A szoba)
  • Cate Blanchett (Carol)
  • Charlotte Rampling (45 év)
  • Jennifer Lawrence (Joy)
  • Saoirse Ronan (Brooklyn)

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Christian Bale (A nagy dobás)
  • Mark Ruffalo (Spotlight)
  • Mark Rylance (Kémek hídja)
  • Sylvester Stallone (Creed)
  • Tom Hardy (A visszatérő)

Legjobb női mellékszereplő

  • Alicia Vikander (A dán lány)
  • Jennifer Jason Leigh (Aljas nyolcas)
  • Kate Winslet (Steve Jobs)
  • Rachel McAdams (Spotlight)
  • Rooney Mara (Carol)

Legjobb eredeti forgatókönyv

  • Matt Charman, Ethan Coen, Joel Coen (Kémek hídja)
  • Alex Garland (Ex Machina)
  • Pete Docter, Meg LeFauve, Josh Cooley, Ronnie Del Carmen (Agymanók)
  • Josh Singer, Tom McCarthy (Spotlight)
  • Andrea Berloff, Jonathan Herman, S. Leigh Savidge, Alan Wenkus (Straight Outta Compton)

Legjobb adaptált forgatókönyv

  • Charles Randolph, Adam McKay (A nagy dobás)
  • Nick Hornby (Brooklyn)
  • Drew Goddard (Mentőexpedíció)
  • Emma Donoghue (A szoba)
  • Phyllis Nagy (Carol)

Legjobb idegennyelvű film

  • A War (Dánia)
  • A kígyó ölelése (Kolumbia)
  • Mustang (Franciaország)
  • Saul fia (Magyarország)
  • Theeb (Jordánia)

Legjobb operatőr

  • Ed Lachman (Carol)
  • John Seale (Mad Max: A harag útja)
  • Roger Deakins (Sicario)
  • Robert Richardson (Aljas nyolcas)
  • Emmanuel Lubezki (A visszatérő)

Legjobb vágás

  • Mad Max: A harag útja
  • Spotlight
  • Star Wars: Az ébredő Erő
  • A nagy dobás
  • A visszatérő

Legjobb látványtervezés/díszlet

  • Kémek hídja
  • Mad Max: A harag útja
  • A dán lány
  • Mentőexpedíció
  • A visszatérő

Legjobb jelmeztervezés

  • Carol
  • Hamupipőke
  • Mad Max: A harag útja
  • A dán lány
  • A visszatérő

Legjobb hangvágás

  • Mad Max: A harag útja
  • Sicario
  • Star Wars: Az ébredő Erő
  • Mentőexpedíció
  • A visszatérő

Legjobb hangkeverés

  • Kémek hídja
  • Mad Max: A harag útja
  • Star Wars: Az ébredő Erő
  • Mentőexpedíció
  • A visszatérő

Legjobb vizuális effektusok

  • Ex Machina
  • Mad Max: A harag útja
  • Star Wars: Az ébredő Erő
  • Mentőexpedíció
  • A visszatérő

Legjobb smink

  • Mad Max: A harag útja
  • A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt,
  • A visszatérő

Legjobb eredeti filmzene

  • Thomas Newman (Kémek hídja)
  • Carter Burwell (Carol)
  • Jóhann Jóhannsson (Sicario)
  • John Williams (Star Wars: Az ébredő Erő)
  • Ennio Morricone (Aljas nyolcas)

Legjobb eredeti betétdal

  • Sam Smith – Writing’s on the Wall (Spectre)
  • The Weeknd – Earned It (A szürke ötven árnyalata)
  • David Lang, Sumi Jo – Simple Song #3 (Ifjúság)
  • Lady Gaga – Til It Happens to You (The Hunting Ground)
  • J. Ralph & Antony – Manta Ray (Racing Extinction)

Legjobb animációs film

  • Anomalisa
  • Agymanók
  • Shaun, a bárány
  • Amikor Marnie ott volt
  • A fiú és a világ

Legjobb animációs rövidfilm

  • Bear Story
  • Prologue
  • Sanjay’s Super Team
  • We Can’t Live without Cosmos
  • World of Tomorrow

Legjobb rövidfilm

  • Ave Maria
  • Day One
  • Everything Will Be Okay
  • Shok
  • Stutterer

Legjobb dokumentumfilm

  • Amy
  • Cartel Island
  • A csend képe
  • What Happened Miss Simone?
  • Winter on Fire: Ukraine’s Fight for Freedom

Legjobb rövid dokumentumfilm

  • A Girl in the River: The Price of Forgiveness
  • Body Team 12
  • Chau Beyond the Lines
  • Claude Lanzmann: Spectres of the Shoah
  • Last Day of Freedom

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

AZ EU előírások értelmében tájékoztatjuk, hogy oldalunk cookie-kat használ. További információ

Oldalunkon a többi szolgáltatóhoz hasonlóan mi is cookie-kat használunk. A cookie, avagy süti egy veszélytelen, anonim látogatóazonosító fájl, amelyek információt szolgáltat számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárol személyes információt. Egy ilyen cookie nem képes a látogatót konkrétan azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas és statisztikai célokat szolgál, hogy többet tudhassunk meg az ügyfelek használati szokásairól, és látogatási statisztikát vezessünk. Cégünk a Google Analytics rendszert használja. Az "Elfogad" gombra kettintva vagy az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás